és akkor a trónörökös anyja
az ifjú asszonyt nézve
a szerényen lesütött pillantás mélyén
látni vélte
az apró árulások
a konkollyal hintett napok
a torokmélyen akadt hangok hadseregét
a lassú változások előjelét 
ahogy a krumplit hámozza
ahogy a porceláncsészék állnak
látta, ahogy fura jeleket hímez a tű

átkot ha szórhatna
mérgezett almát, patkányölő-szert     ha kínálhat
szederinda vagy végzetes szülés
ha legalább vonakodhatna átadni a kulcsokat
mielőtt ott maradna bezárva
tudván, hogy hasztalan fegyvertény
nemhiába
volt esztendőkkel előtte ő a betolakodó
 

a bitorló

vigyázat! vigyázat!
észrevétlen
kieszi a bútorok velejét
lassan kússz föl a spájzban
a falon
a bitorló apró falatokban 
                                           nyeli 
az agyvérzéses nagymama emlékeit
más gyermekkorának jeleneteit    titkos
bújócskáit a fák között vagy a barlangban

s mikor egy napon
papírra hányja
a lopott képzeletvilágot      szavak
melyeket a fásládában talált a forgácsban 
s lakkozott újra
hasztalan visszhangozzátok
                       idegen ez a nő!     senki sem hisz
annak, aki bizton állítaná:
                       ezek a képek nem az övéi
késő lesz szétbontani a papírból
összerakott figurát
 
 
 

otthoni vereségek

roppant nehéz lehetett
lefejezni az angolnákat
hogy meg ne vágd az ujjadat
hajladozni jobbra-balra, hogy be ne terítsen 
a sügér pikkelye
félreugrani lepedők csúszó csomója elől

az áttetsző éjeken
mily csaták a vízben egyenetlenül
dagadó csicseriborsóval     mily képtelen feladat
a rizslencse- válogatás
mily tehetetlen érzés
mikor menthetetlenül
kifut a tej

vagy ha a serpenyők hadától
nem hallottad a muzsikát
vagy ha az összes francia- és némettudásod
kevésnek bizonyult a tűzhelyre égett zsír ellen
ha a csővezetékek úgy üvöltenek, akár a kisgyerek
vagy mint a sirályok         és a krumpli is leragad
a fazék aljára

anyám
hogyhogy te mosolyogsz a fényképeken?
 
 
 

a sóhivatalban

Föld és tenger közt nem akadt már semmi különbség
Ovidius: Átváltozások, I. 291.
a sóhivatalban
mindenki megkapta az adagját
ki órákban vagy években fizetett
ki pedig otthagyta zálogba
                       a szemét, a fogát
sóval akarták behinteni a szántóföldeket
mikor visszavonultak
aki sópenge nyomát viseli a kezén
az tudja milyen kegyetlenek

a sóhivatalban annyi a só
hogy csordultig megtölthet tengereket
eláraszthat hegyeket
                   negyvennapnyi esőre is elegendő
elmoshat határt tenger s szárazföld között
büntetheti a tudni vágyót
ki leszakítja a szemet fölnyitó gyümölcsöt
sóba öntheti
azt, aki visszanéz

a sóhivatalban, a tudásmonopóliumban
hajnalonta fehérre festik, ami fehér
és feketére, ami fekete
s hirdetik fennen az ízt, melyet
a sónak rendeltek

s bár a hivatalban sosem ismernék el
leginkább kesernyés a sós víz
amit Tomis, Arg?les vagy Buenos Aires iszik
a partmenti sós víz
a száműzetés itala
 

             PÁVAI PATAK MÁRTA FORDÍTÁSAI